3. rész

A következő héten szinte minden nap találkoztunk. Egyik este James és Eric is velünk tartott. Rég nevettem annyit, az biztos!

Ez a néhány nap olyan tökéletes volt, hogy már kezdtem azt hinni, az egészet csak álmodom. Úgy érzem magam Gödröcske mellett, mint egy hercegnő! Kedves, humoros, figyelmes, udvarias és türelmes. Minden este haza kísért és minden este csókkal búcsúzott. Nem éreztette velem, hogy ideje lenne továbblépni. Mintha tudná, hogy időt kell adnia nekem.

Az hetedik randink utáni reggelen komoly elhatározással ébredtem. Eldöntöttem, hogy félreteszem a múltat, a félelmeimet. A mának fogok élni! Hiszen eltelt 4 év. Épp eleget rejtőztem a világ elől. Élnem kell az életemet. Ő a rácsok mögött fog megrohadni, nem árthat többé nekem. Esélyt kell adnom magamnak a boldogságra, hiszen megérdemlem. Persze a múlt árnyai nem hagynak nyugodni. Tényleg megérdemlem? Hiszen a szüleim, a bátyám….és a baba….mind miattam haltak meg. De ha életem végéig egyedül maradok, boldogtalanul, azzal nem hozom vissza őket. Ők is azt szeretnék, hogy éljek, hogy boldog legyek!

A gondolataimból a telefon csörgése rángatott ki.

-          Szia! James vagyok. Nem zavarlak?

-          Szia! Nem, dehogy.

-          Azért hívlak, mert holnapután, szombaton lesz Nick 30. születésnapja és rendezünk neki egy meglepetés bulit. Szeretném, ha eljönnél. Biztos oda meg vissza lesz az örömtől. Állandóan rólad beszél.

Mintha az égiek is azt akarnák, hogy tartsam magam az elhatározásomhoz. Mi mást felelhettem volna?

-          Ez nagyszerű! Persze hogy ott leszek!

Szuper! És mit adjak neki ajándékba? Azt hiszem festek neki egy képet. Igen. Mit is mondott? Hogy imád szörfözni. Ez az!

Már délután volt, mire elkészültem vele. Elégedett voltam az eredménnyel. Reméltem, hogy neki is tetszeni fog.

A másik ajándék, ami az eszembe jutott? Hmmm….. na azon gondolkozom még egy kicsit.

Épp hogy befejeztem a képet, Gödröcske telefonált.

-          Szia! – mondta síri hangon.

-          Mi történt? Miért ilyen a hangod?

-     Nem tudunk találkozni se ma este, se holnap. El kell utaznom és csak holnapután reggel érek vissza. Olyan hirtelen jött ez az egész.

-          Úristen, már azt hittem, hogy valami katasztrófa történt! Olyan volt a hangod, mintha Godzilla letarolta volna fél New Yorkot. Ne csináld, csak kibírjuk egymás nélkül valahogy két napig.

-          De annyira hiányzol.

-          Te is nekem.

-          Most mennem kell, indul a gépem.

-          Rendben. Vigyázz magadra.

-          Úgy lesz....... És Dawny!

-          Igen?

-          Szeretlek. – És ezzel lerakta a telefont.

Én meg csak álltam, mint akit viaszba öntöttek. Azt mondta, hogy szeret? Jól hallottam? De hisz alig két hete találkoztunk. És mégis, olyan mintha mindig is ismertem volna. Rengeteg dolgot meg tudtam róla. Sajnos fordítva ez nem igaz. Persze meséltem neki a gyerekkoromról, a sulis évekről, és a fősuliról. De az elmúlt hét évről nem mondtam neki semmit. Még nem állok rá készen.

Sokat gondolkodtam a két nap alatt. Gödröcske nem hívott, és milyen jól tette. Nem tudtam mit mondanék neki, ha felhívna. Próbáltam a munkával elterelni róla a gondolataimat, de folyton az az egy szó visszhangzott a fejemben: „Szeretlek” És mi van velem? Én mit érzek? Az biztos, hogy iszonyatosan hiányzik. Alig várom már, hogy lássam. Ha nincs velem, elfog a rettegés, hogy igazából nem is létezik, csak kitaláltam. Ha vele vagyok, minden gondom elszáll, boldog vagyok és biztonságban érzem magam. Igen….azt hiszem….. én is beleszerettem…..igen……SZERETEM GÖDRÖCSKÉT!!

Végre elérkezett a szombat. Délelőtt Eric felhívott, hogy ne lepődjek meg, ha Nick nem telefonál, mert a reptéren fogják „elrabolni” és egyből viszik is a bulira. Igen, így lesz a legjobb.

Hét előtt öt perccel az összes vendég lélegzet visszafojtva várta, hogy James és Eric megérkezzen az ünnepelttel. Én elbújtam az egyik oszlop mögé és vártam. Pontban hétkor nyílt az ajtó, a fiúk lekapták Nick szeméről a kendőt és mindenki elüvöltötte magát: MEGLEPETÉS! Gödröcske meglepődött, de nagyon. Majdnem seggre esett akkorát ugrott. És kezdetét vette a vendégsereg üdvözlése. Én már alig bírtam magammal. Mikor fogynak már el? De végre valahára eljött az én pillanatom. Csendben mögé settenkedtem, befogtam a szemét, a füléhez hajoltam és csak ennyit súgtam neki: Szeretlek! Lassan megfordult, a szemembe nézett, elmosolyodott, majd felkapott és megpörgetett. Amikor letett a földre hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. Úgy faltuk egymás ajkait, mintha az életünk múlna rajta. Nem törődtünk a körülöttünk állókkal. Csak mi ketten léteztünk. Amikor ajkaink elváltak egymástól hirtelen hangos tapsvihar vette kezdetét. Körülnéztem és mindenki minket bámult, mosolyogtak és tapsoltak. És elkezdődött a party. Nick egy csomó embernek bemutatott, a legtöbbjük nevét kb. 2 perc múlva el is felejtettem, de nem igazán érdekelt. Iszonyatosan ideges voltam és alig vártam, hogy vége legyen a bulinak, és végre kettesben lehessünk. Meglepően hamar eljött ez a pillanat. Tíz órakor Nick bejelentette, hogy nagyon kifárasztotta az út, mindenkitől elnézést kért és nemes egyszerűséggel kisétált velem a saját szülinapi bulijáról.

A taxiban megkérdezte:

-          Hová szeretnél menni?

-          Azt hittem fáradt vagy.

-          Ó, egy cseppet sem. Fiatal még az este.

-          Akkor menjünk hozzám, van egy meglepetésem számodra.

-          Alig várom, hogy megtudjam mi az.

-          Meghiszem azt.

Az ajtó előtt megkértem, hogy hunja be a szemét és ne lessen. Bevezettem a lakásba és megállítottam a festőállvány előtt.

-          Háromra kinyithatod a szemed. 1….2….3

 

-          Boldog szülinapot!

-          Wooooow! Ez eszméletlen. Ezt csak nekem festetted? Nagyon tetszik.

Néhány percig szótlanul szemlélte a képet, majd felém fordult és lágyan megcsókolt.

-          Köszönöm. – suttogta, az ajkaimon érztem a leheletét.

-          Szívesen.

Újra megcsókolt, de ezúttal szenvedélyesen. Nyelve utat tört a számba és nyelveink őrjítő táncba kezdtek. A hálószoba felé tereltem, de ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Az ágyhoz érve lassan kihámoztam a zakójából és az ingből, ő pedig elkezdte lehúzni a ruhám cipzárját. Mielőtt megszabadultam volna a ruhámtól, megszakította a csókot, a szemembe nézett és megkérdezte.

-          Biztos, hogy akarod?

-     Igen, biztos, mindennél jobban vágyom rád.

-